Doktor | 2015. július. 14. 15:16
pic_1335275288_378

Lájkolnád a lájkom?

Fluor Tomi megragadta a lényeget. Virtuális ismerkedés, csajozás, pasizás, arc és ciki helyzetek nélkül.

Kezdhetném úgy is, hogy „az én időmben”, amikor én voltam gimis – 90-es évek… Az én agyamban nem volt olyan régen, de ha gondosan utánaszámolok, majdnem 20 éve történt.Szóval „akkoriban” nem volt mobiltelefon, nem volt chat, nem volt internet. Órán még leveleket írtunk egymásnak – papír/toll – és küldözgettük sutyiban tovább. Bandákba verődve mentünk haza – persze mindenki próbált helyezkedni a menő srácokhoz – és otthon rögtön felhívtuk a barátnőnket, hogy kielemezzük a suliban történteket.
A taktika egy fiú meghódítására a folyosón, a nyitott osztályajtó előtti lassú elvonulás, ill. az ebédsorba beengedés volt. A nagyon menők esetleg nagyszünetben beálltak cigizni a még nagyobb menők közé, ami veszélyes játék volt, hiszen konkrét fenékberúgás járt érte az Igazgatótól személyesen. Természetesen nagyon jó buli volt a locsolkodás is, amikor a fiúk, igaz csak bandákba verődve mertek, de el mertek menni a lányokhoz az osztályban, vagy az évfolyamban.A valódi ismerkedések viszont a gimnázium szervezett bulijain voltak, amik valami csoda folytán kora este kezdődtek, és nem éjfél után. Ezekben a bulikban fel lehetett szedni a lányokat. Ez azt jelentette, hogy arccal felvállalva a fiú odament egy lányhoz, és elkezdett vele beszélgetni, vagy felkérte táncolni. Aztán meglátták, mi lesz belőle. Ehhez bátorság kellett, amit mind pontosan tudtunk, és meg is becsültük az olyat, aki meg merte tenni az első lépést.Ennyit a tinédzser évekről… de mi a helyzet ma? Nem mondhatjátok, hogy nem tudom, mi folyik jelenleg, ugyanis a szingli csapatban jó pár barátom játszik, és az udvarlás és hódítás elcsökevényesedését így közvetlen közelről látom.

Először is, közösségi oldal: itt hamarabb kerülhet be bárki a magánéletedbe, minthogy a nevedet tudná, és lányok garmada mutogatja magát pornós oldalakról ellesett műszexi pózokban.  Bejelölés, lájk, szmájli, visszaszmájli és lájk, és chat, kész a „kapcsolat”. Telefonszámot már el sem kell kérni – „megtalállak a fácsén, nyugi”.  Megbökheted aki tetszik. Jesszusom, mint az oviban: tetszik a lány, akkor meghúzom a haját és elszaladok… na de felnőtt emberek?
Azonban az internet nagyon jó terep. Egyrészt bárki, bármit hazudhat magáról, ill. mindenfajta felelősségvállalás nélkül lehet ismerkedni, több vasat tartani a tűzben- és persze rögtön a tárgyra térni.
Míg a kilencvenes években minimum 2-3 randevú kellett ahhoz, hogy csók, vagy tapi legyen, addig az internet lehetővé teszi, hogy ne is legyen addig randi, amíg a szándék és a beleegyezés nem egyértelmű. „Akarsz d..ni?” Ennyi. Nem egy Anyegin, de mindenképp célratörő, és ha 10-ből csak egyszer bejön, máris nyert ügyünk van.

A mobil a következő célpontom. Méghozzá az sms és a chat. Az sms-t lehet várni, lehet váratni. Hangsúlya nincs, ezért a pont-pont-vesszőcskékkel az intonációt utánozni lehet, és sejtetni, hogy most viccelünk, vagy komolyan beszélünk. Milyen könnyű sms-ben udvarolni, szépeket mondani, ajánlatokkal bombázni a másikat, vagy éppen szakítani. Mindezt 30 forintért, vagy akár ingyen is – kinek milyen csomagja van.
Könnyű, és talán ettől nincs is súlya a dolognak. Számomra üres és felszínes ez a társadalmi érintkezés. Az én barátaim nem onnan tudják, hogy a barátaim, hogy bejelölöm őket, vagy lájkolom, hanem mert mindig számíthatnak rám.

pic_1335275483_886

Az a pasi, aki a névtelenség és a világháló árnyékából próbál a saját kis biztonsági területéről hódítani, pedig nem más, mint gyáva, bizonytalan, és frusztrált alak, aki az élet többi területén is majd pont ennyire mer majd kiállni magáért. Régies nevén: Anyámasszony Katonája.
Az a lány, aki pedig félpucéron, nőgyógyászati szemszögből, csücsörítve és kígyónézéssel hirdeti magát az interneten, ne csodálkozzon utána, ha hivatásos örömlánynak nézik, és úgy is viselkednek vele.