Doktor | 2015. május. 27. 13:52
pic_1342442298_768

Mennyi halálért felelős az alkohol?

Egy tanulmány szerint a halálokok listáján előkelő helyet foglal el az alkohol. Még mindig Kelet-Európában a legmagasabb az alkoholfogyasztás, de India és Kína női lakossága is kezd felzárkózni a hírhedt oroszok mögé.
Kommentelünk…
Az alkohol egészségre gyakorolt negatív hatásairól már iskolás korunktól kezdve hallunk, ennek ellenére még mindig nagyon magas Magyarországon is az alkoholfogyasztásból eredő halálozás. A rosszindulatú daganatok közül fontos a szájüregi és a máj daganatait kiemelni. Ezeknél a daganatoknál egyértelműen negatív befolyásoló tényező az intenzív alkoholfogyasztás, főként a tömény alkoholok fogyasztása. Az egyes lecsúszott, vagy lecsúszóban lévő társadalmi rétegek szinte egyetlen “örömforrása” a megfizethető, olcsó alkohol, ami egyben feledteti a hétköznapok sikertelenségeit, keserűségét. Mások épp ellenkezőleg, jó dolgukban vagy jópofaságból isznak. Az ivás alatt itt most a rendszeres, szinte függőségszerű alkohol fogyasztást értjük. Az arany középutat sokszor nehéz megtalálni.
Persze nemcsak a daganatos betegségek róhatók fel az alkohol negatív hatásának, de az ittas állapotban elkövetett közúti balesetek, erőszakos cselekmények is. Ezek miatt is nagyon fontosak a felvilágosító kampányok, a figyelemfelkeltő média hirdetések, a figyelmeztető út melletti táblák. Hány értelmetlen haláleset lenne megelőzhető évente ezáltal… Ha csak egyetlen egy, már az is megérte…